Wed, 25 Feb 2026 09:22:35 +0000WeeblySun, 06 Oct 2024 10:08:29 GMThttps://www.annaadam.net/texts/kicsikemHörög, csörög, pörög körülöttem a csontos kígyó. Mérges mámor villan felém gyilkos szemeiből. Vékony nyelvével fecskendezi a romlott gőg vastag nyomorát szeretetre éhes gyerekgyomromba. Kitépett szívekből épít palotát, oda csábítja áldozatait délutáni édes tejes teára.

Hörög, csörög, pörög, nyakam körül tekeredik a komor kandúr kígyó. Szomjas vagyok, megitat. Puha csókot kapok, szorító ölelést, horzsoló zsíros szavakat. “Kicsikém” - suttogja, “Kicsikém” - duruzsolja.
Simogat.
Cirógat.
Majd csendben kitöri a nyakam.]]>Wed, 14 Feb 2024 00:00:00 GMThttps://www.annaadam.net/texts/minden-lezart-tortenetnekCsokrot minden illúziónak, tévhitnek, és baklövésnek!
Csokrot minden kámfornak, délibábnak, és szerelmes lidércnek!
Csokrot minden csalódásnak, árnyéknak, és kihűlt ölelésnek!
Csokrot minden élő sírkőnek, halott ügynek, és elmúlt szép érzésnek!]]>Fri, 09 Feb 2024 16:07:12 GMThttps://www.annaadam.net/texts/esos-napokonHiányzik a só, a bors, az íz, az erő, a hit, a jelenlét, az élvezet.
Hiányzik a nyál, a nedv, a kedv, az idő: még egy nap, még egy utolsó nap, egy utolsó éjszaka, egy utolsó valami, akármi, mindegy mi.
Hiányzik a bakancsod az előszobából, a pulcsid a szekrényből, a piros törölköződ a fürdőszobából, az, amit csak hajmosáshoz használtál.
Hiányzik a múltunk, ami volt, a jövőnk, ami nem lett végül.
Hiányzik, az is, ami azt hittem nem fog...

Az utcád, ahova nem megyek többé.
A buszod, amit már nem várok veled.
A szám, amit nem hallgatok végig.
A videó, amit átugrok.
A fotó, amit törlök.
A csoport, amiből kilépek.
A fiók, amit blokkolok.
A csaj, akivel lefekszek.
A pina, amit kinyalok.
Az üzenet, amire nem válaszolok.
Az űr, amit kitöltök.
Az emlék, ami visszajön.
Az seb, ami marad.
Minden, ami mar. Bánt. Sért.
Mindenki, aki lélegzik. Sír. Él.]]>Thu, 08 Feb 2024 13:16:33 GMThttps://www.annaadam.net/texts/folyamatos-jelenFél évekre eltűntél, aztán a kanyarban mindig megjelentél,
Visszajöttél, beköszöntél, szép szavakkal megöleltél.
Már távol, de mégis közel, most is mögöttem állsz, szeplős kezeid csupasz vállaimat takarják.

Felmenni veled a hegyre, nagy levegőt venni, kifújni a múltat, beszívni a jelent, a folyamatos jelent, ami van, és ami tartson még, és még, és még…
Hallgatni a közös csendet, amit csak mi értünk, és ami csak a miénk.
Érezni, ahogy lágyan simogatja bőrünket a szelid tavaszi napsugár.
Hangosan felnevetni.

​Lelkünket, szívünket, meghittséggel bekenni, közös emlékekkel megsimogatni, szokásainkkal megszeretgetni.
Együtt hazatérni, mellkasodon megpihenni, tincseidet füled mögé simítani, ketten együtt bennünk lenni.]]>Wed, 07 Feb 2024 17:52:20 GMThttps://www.annaadam.net/texts/egy-hely"Egy hely, ahova csak mélyebb rétegeken keresztül jut el az ember. Kicsit pőrén, kicsit csupaszon, kicsit kiszolgáltatottan. De nincs az a védőháló, ami jobban megtart, mint egy valódi, szerelmes kötődés."

Megtart, visszatart, összetart, fel is tart meg el is tart, tart, tart, tartósan karban tart, tart, kitart, kitárt, két kitárt szív, széttárt lábak, terítéken a meztelen tavaszi kitárulkozás. Tart, de még meddig tart? Már nyár, már ősz, még mindig tart, én meg tartom a frontot... Tartom magam, még mindig tart, már tél, tör, még mindig tör. A semmiből kitör, az életedbe betör, de úgyis betör, mint egy lovat, betör téged, betör, áttör, áttör minden falat, gátat, határt, erőt s ellenerőt, nem kímél, majd szépen, lassan, megtör, összetör, széttör, darabokra tör, zúz, rongál, roncsol, megsemmisít. Kész.]]>Wed, 07 Feb 2024 11:17:50 GMThttps://www.annaadam.net/texts/elrabolom-a-szived-es-azert-fogsz-vissza-jonni-mert-nalam-vanA szerelmes lebegés két ember közötti meghittség egyik legletisztultabb formája, ahol a csend, a figyelem és a lassúság teret ad az egyszerre legmélyebb és legmagasabb kapcsolódásokra. Csukott szemmel a langyos vízben, fekszel a vízen két kezemben, tarkód alatt tartalak, finoman foglak, te lebegsz, gyengéden hullámzol a lágy vízzel együtt. A szerelmes lebegés egy folyamatos áramlás, ami nem csak körülötted, de benned is zajlik. Mikor jobb ébren, mint álomban, mert akkor ölelheted, érezheted, érintheted és megélheted mindazt, amire mérhetetlenül, akire mérhetetlenül vágysz… Mikor azt érzed, minden percért kár, amit öntudatlanul töltesz… 

És mégis, öntudatlanságig veritek egymást a megbántott és megtört szerelmesek kopott ringjében, ahol se háló, se védőfelszerelés, se játékszabály. Csupaszon, puszta kézzel, pattanásig feszült izmokkal, vörös szemekkel mentek egymásnak, védekezve támadtok, támadva védekeztek. Ökölben a kéz, vicsoritva és hörögve tépitek egymást, két vad, tüzes állat, ellöksz és én visszalöklek, kigáncsolsz, a földön vagyunk, hempergünk egymáson, megfojtasz és megfojtalak, belemarsz a húsomba, én haraplak, ahol érlek, ütjük és verjük egymást, karmolsz, köpsz, korcs vérünk keveredik, hé, ez nem játék, ez élesben megy, csak most nincs se néző, se bíró, itt mindent szabad és semmit se.
Már tompán, kábultan, levegőért kapkodva, lihegve és émelyegve, és mégis, még mindig harcolunk és még mindig, hol egymásért, hol egymással, hol egymás mellett, magányosan, harcolunk magunkért, harcolunk a másikért, kettőnkért, az igazunkért, a méltóságunkért, a túlélésért.

Tessék! Nyertél. Fekszünk, én is, te is, félholtan, kimerülten, fáradtan, sebzetten. Nyakadba akasztom az érmét. Örülsz? Drágakövekkel kirakott arany érme, az van ráírva “Bukott Győztes”. Ugyanis ebben a harcban, jobb, ha tudod, csak vesztesek vannak.
​
Ma este hát, két vesztes beszél.
]]>Tue, 02 Jan 2024 07:35:28 GMThttps://www.annaadam.net/texts/valahogy-majdcsak-lesz-mindig-is-lettEgyik legnehezebb évemen vagyok túl. A magánéletemben talán soha nem volt még ilyen fájdalmas kapcsolatom. Fél éve még jegygyűrű volt az ujjamon, és az örökbefogadást fontolgattuk, de tegnap egyedül szilvesztereztem, könnyes szemmel néztem le a konyhaablakból a kivilágított utcára, hátha leparkol a fehér autó. Nem parkolt.

Viszont nyolc fele bekopogott hozzám a Jövőm, leültünk egymással szemben, megkínáltam egy teával, majd mély, dohányos hangon azt mondta: “Beszélnünk kell”. Levette fekete bőrkesztyűjét, bordó bársonykalapját, szemembe nézett, és megkérdezte, tudom-e, hogy már nincs visszaút, hogy nem lesz “még egyszer”, ugye felfogtam, hogy nincs Niki többé?
“Anna!” - folytatta: “Szerintem ne arra fordítsd az energiádat, hogy a múltat elengeded, hanem, hogy a jövőt beengeded.” Majd hozzátette: “Nincsenek jó meg rossz döntések. Ez hülyeség! Egyszerűen csak döntések vannak, amikbe felelősségteljesen beleállunk.”
Elszívott egy szivart, még mondott pár bölcsességet, ezeket felírtam, aztán felállt, felvette térdig érő csizmáját, rojtos motoros dzsekijét, biccentett, bal kezével lazán intett, kiment az ajtón, de a lépcsőházban még egyszer visszafordult: “Majdnem elfelejtettem: boldog új évet”, mondta mosolyogva, “mert ez boldog lesz!”, kacsintott, és elment.

​Negyven éves vagyok, alapvetően kiábrándult és csalódott. Idén megtört bennem valami, ráült a lelkemre valami nehéz és sötét, kiégtem, nincs vágyam, nincs álmom, nincs hitem.
Kemény évem volt, nem egyszer lettem próbára téve, mélyre zuhantam, sok régi, gennyes seb közé. Magasról estem: a munkámban testközelből találkoztam az emberi aljasság és zsarnokság legaljával. Visszaéltek a jóindulatommal, a bizalmammal, majd a sok kudarcban, csalódásban és sérülésben egyszer csak elfáradtam, kimerültem, azt hiszem, idén egy kicsit meg is haltam. Legalábbis egyik énem, az a lelkes, harsány és mindig mosolygó, amelyik vagányan belecsapott a lehetetlenbe, pimaszul vállat vonva, hogy “valahogy majdcsak lesz”.
Egyébként “valahogy” lett is…

Ősszel kitört a háború, beszivárgott a tolerált antiszemitizmus a mindennapjaimba, újraolvastam G. D. Huberman-t, és már nem próbálom elképzelni az “elképzelhetetlent”, se megérteni a “megérthetetlent”.
December végére tavalyhoz képest zsidóbb lettem, előkerültek régi címkék, tini korom óta alvó gyomorgörcsök, és családi traumákból fakadó félelmek, láncreakciók.
Hullik a hajam, újra rágom a körmöm.

Negyven éves vagyok, építettem egy szigetet, egy alternatív valóságot szép szándékból, reményből, bizalomból, hitből, lágyságból és törékenységből, de felőrölt a munka, bedarált a kegyetlenség, keménység és zártság, az év végére elszigetelt lettem, magányos és beteg.
Felszámoltam és kiürítettem a tábort, leltároztam, számot vetettem. Elégettem egy kincses dobozt, nem tudom, pontosan mi volt benne. Utoljára végigsétáltam a már üres kastélyban, elmentek a lányok, elvitték a dolgaikat, fehér selyemmel letakarták a bútorokat, én Marketplace-en eladtam a közös emlékeket, üres minden váza, minden edény, üres minden szekrény, minden fiók, minden polc, csak a poros parketta maradt meg a csendes homály.
Dohos a levegő, penészes a gyomorfal, a sarokba odahányt valaki. Közelebb megyek, fel akarom mosni, de nem tudom, kihányta valaki, hogy “Szeretlek kicsim” meg “Kamaftu”, itt hagyta, nem akarta magával vinni.
Benyitok a szobákba, mindegyikben elidőzöm egy keveset, kicsit mindegyikben sírok. Az egyik zárva, kulcs sehol. Izomból betöröm az ajtót, nem kellett sokszor nekimenni, másodszorra sikerült, úgy látszik valamennyire mégis formában vagyok. Ajtóstul estem be, körbenézek: mindenhol csak szavak, a sötét szoba dugig tele szavakkal, mindenhol vesszők, pontok, kérdőjelek, mondatok. Nagy kerek szemekkel betűk néznek rám, betűk, betűk, betűk, mindenhol csak betűk, majd a szorongás, hogy mihez kezdek én ennyi betűvel, hiszen néma vagyok, nem is tudok se írni, se beszélni!

Negyven éves vagyok, tíz évet töltöttem képalkotással fehér falak között múzeális térben, egy másik tízet mozgás alapú performansszal, tánccal fekete falak között színházban. Vagyis húsz évig kussoltam, kerültem a szavakat, távol voltam a beszédtől, a szövegtől, a nyelvtől.
Egy valami biztos: a következő tíz évemet a szöveg fogja meghatározni. Már nem tudom becsukni az ajtót, már nem tudom visszadugdosni a szavakat, kinyílt előttem egy új világ, itt vannak és most ez lesz a nyersanyagom, ezzel van dolgom, tudom. Megnyílt előttem egy új tér, a könyv, egy új valóság, a nyelvtan, egy új rendszer, az etimológia, egy új történelem.

Negyven éves vagyok, Ádám Annának hívnak, és állítólag nem adom fel. Állítólag az a “Fight Clubbos Csaj” vagyok, akit hiába győzöl le, másnap ugyanúgy felkel, és eléd áll.
Igen, vannak szar évek, szar periódusok, szar napok, szar találkozások, szar beszélgetések, szar hívások, szar üzenetek, szar beszólások, de ne sajnálj, mert nem vagyok áldozat, és nem mástól várom a megoldást:
én vagyok a változás, én vagyok a jövőm!

Kedves barátaim, ismerőseim, diákjaim, munkatársaim, exeim, kedves mindenki, kedves többiek! Nem boldog 2024-et kívánok, mert szarok a boldogságra. Azt kívánom, hogy Te legyél a saját jövőd, merj szembenézni és beleállni, nem megfutamodni, nem feladni, nem a könnyebbik utat választani, hiteles maradni, magadat adni, szeretni, elfogadni, önazonosan dönteni, adott esetben továbblépni és haladni, előre, előre, előre, nem hátra!

Nem könnyű, tudom, de én ebben hiszek.
És valahogy majdcsak lesz!
​Mindig is lett…]]>Mon, 01 Jan 2024 13:28:43 GMThttps://www.annaadam.net/texts/mi-inspiralInspirál egy jó előadás, de egy rossz is. Inspirálnak a kiégett húsz évesek az utcán, az eltévedt részeg Erasmusosok, inspirál az elázott pakisztáni ételfutár a zuhogó városi esőben, a csaj, a buszon, aki verset olvas halkan a fehér kutyájának. Inspirál a szerb kortárs költészet, a moldvai néptánc, az ukrán elektronikus zene, az ijedt magyar csend, az örök félelem az emberek kialvatlan szemében. Inspirál Kelet-Európa, inspirál Budapest, inspirál a kerületem, az utcám, a szomszéd erkélyen cigiző román vendégmunkás, inspirálnak a hétköznapok, inspirál a semmi különös, az üresség, a magány. Inspirál az ingerült “Menjél már!” és a visszafolytott “Kurvaanyád.”. Inspirál a sivárság, a kicsinyes emberi aljasság, a hétköznapi erőszak, ami “normális”, az üres “Hogy vagy?” és a belefáradt “Jól.”.
Inspirál a gyűlölködő tekintet és a dús köpés, ami nekünk szólt a Móriczon, de a beton kapta. Inspirál a kopott “Made in Turkey” címke a bolyhos pulóveren, a lyuk a zoknin, a cipőmbe ragadt rágó és kutyaszar, az összegyűrt buszjegy, az eldobott sorsjegy, az üres kefires doboz. A dudáló taxis a körúton, a buzizó cigány az Üllői egyik, és a cigányozó buzi az Üllői út másik végében. Inspirál a dugó az emhetesen, az abbamaradt építkezés Zuglóban, a bezárt galéria és a helyette nyílt szépség szalon a belvárosban, megtört emberek, keserű arcok, roncsok, kimerült árnyékok a lottózó, a kaszinó, a fagyizó, a gyrosos előtt, inspirál az alvilág, a maffia, Orbán és az Orbánozók, soviniszták és feministák, zongoristák és futballisták, aktivisták és ellenállók, közmunkások és tanárok.
​Anyák, akik kibírják, nők, akik túlélik, húgok és nővérek, akik visszatartják, nekem mind hősök. Niki, Lili, Lilla, Lea, Luca, Lujza, Liza, Julcsi, Cili, Kata, Ági, Eszter, Anita, Anna, Hanna, Johanna, Maja, Menta, Lara, Mara, Fanni, Flóra, Rebeka, Rebi, Réka, Luca, Noémi, Orsolya, Orsi, Viktória, Viki, Vivi, Natasa, Nati, Nina, Olívia, Natália, Szofia, Kamilla, Blanka, Szonja, Zsuzsa, Zsuzsi, Zoé, Borbála, Boglárka, Bogi, Bori, Borka, Dorka, Zorka, Zita, Letícia, Hédi, Vanessza, Diána, Dia, Dalma, Barbara, Barbi, Vanda, Virág, Rozina, Ivett, Zsanett, Linett, Imola, Imolka, Évi, Eva, Eszter, Eszti, Eszterke…]]>Thu, 02 Nov 2023 00:00:00 GMThttps://www.annaadam.net/texts/mindent-megoldunkBugyogó, ragacsos, mocskos moslék,
Elcsépelt idő, kidobott órák, elpazarolt percek,
Benövi a fekete vadrózsa a hitvesi ágyat,
“Mindent megoldunk” azt mondtad, aztán azt, “Valami megtörött”.
Ragasszuk össze az összetört csütörtököt,
Kristályból faragjunk egymásnak lelket,
Szedjük ki meztelen testünkből a szavak széles, éles, véres szilánkjait
Mossuk fel az édes gennyt, öntsük vödörbe a hamis könnyeket!
Szortírozzunk, szortírozzunk! Dobjuk ki az áprilist, a májust, a novembert,
Tartsuk meg a januárt, a júniust, a szeptembert!
Űzzük el anyáinkat, romboljuk le házainkat,
Égéssük el emlékeinket, frissítsük sejtjeinket, génjeinket, dúsítsuk elátkozott vérünket.
]]>Fri, 30 Jun 2023 17:16:23 GMThttps://www.annaadam.net/texts/june-30th-2023Mozogj a duzzadt csiklómon!
Szerelmeskedj belém!
Mondd a csípőd izzadt ritmusával,
hogy: Szép szerelmem, jó reggelt!

***
​
Rohadjál meg szerelmem, menj a kurva anyádba kincsem, édesem, dögölj meg, szívem, egyetlen szerelmem takarodj az életemből, te gyönyörű pióca, te bájos féreg, utolsó első, te illatos levegő

szorításból szorongás
gyémántból üveg
délibábból lidérc
​ajtóból viszlát.]]>